Barion Pixel

Tények és tévhitek a teherbeesésről, amikről tudnod kell

Mi az, ami tényleg hatással van a teherbeesésre, és mi az, amiről csak mítoszok keringenek a nők között? Leleplezzük a tévhiteket!

Az életmód nemcsak a terhesség alatt számít, hanem már a teherbeesés esélyeit is befolyásolja az, mennyire egészségesen élünk. De vajon minden igaz, amit a szomszéd néni és a kolléganő mond a fogantatásról? Dr. Zev Rosenwaks, egy New York-i meddőségi centrum igazgatója számolt le a leggyakoribb tévhitekkel.

Számít, hány éves vagy

Igaz! Ha a termékenységet nézzük, akkor bizony számít a kor. A nők a 20-as éveikben a legtermékenyebbek, termékenységük azonban általában a 20-as éveik végén és a 30-as éveik elején kezd csökkenni, 35 éves koruk után pedig felgyorsul a csökkenés. Egy egészséges 30 éves nőnek 20 százalék esélye van arra, hogy egy hónapon belül teherbe esik, de ez az esély egy 40 éves nő esetében öt százalékra csökken.

A rossz táplálkozás csökkenti az esélyeket

Igaz! A szakember szerint az étrendünknek sokkal nagyobb jelentősége van a fogantatásban, mint gondolnánk. Ha nem kiegyensúlyozott a napi táplálékbevitel, túl kevés vagy túl sok a kalória és egészségtelen – tápanyagban és vitaminban szegény – ételeket eszünk, akkor azzal csökkentjük az esélyt a teherbeesésre, ugyanis mindez hatással van az ovulációra és hormonális problémákhoz vezethet.

Ráérsz leszokni a dohányzásról a terhesség alatt

Hamis! A dohányzás – még a passzív dohányzás is – csökkenti a termékenységet az orvos szerint. Akkor is rossz hatással van a nő szervezetére, ha mesterséges megtermékenyítéssel, és akkor is, ha spontán szeretne teherbe esni. A legjobb, ha már a baba gondolatának megszületésekor leszokunk a cigarettáról és erre kérjük a leendő apukát is.

Bizonyos ételek növelik a termékenységet

Hamis! Bár keringenek olyan információk a nők között, hogy többet (vagy épp kevesebbet) kell enni szóját, mert a szója anyagának felépítése az ösztrogén női nemi hormonhoz hasonló, és ettől majd nagyobb eséllyel leszünk terhesek, de ez sajnos nem igaz. Sem a szójával, sem a másik elterjedt növénnyel, a jamgyökérrel, vagy bármi más étellel nem tudunk termékenységnövelő hatást elérni az orvos szerint.

A koffein gátolja az ovulációt

Valószínűtlen! Bár egy tanulmányban azt találták egereknél, hogy a koffein gátolta az ovulációt, de a kutatók az eredményekből végül azt a következtetést vonták le, hogy ennek nagyon kicsi az esélye az embereknél. Egy másik tanulmányban viszont azt találták, hogy a túlzott koffeinfogyasztás növeli a vetélés esélyét, úgyhogy az orvos azt javasolja, hogy a fogantatás előtt már igyunk kevesebb kávét, vagy ha nem esik nehezünkre, le is állhatunk a koffeinnel teljesen a baba érdekében.

A stressz rossz hatással van a termékenységre

Igaz! Egy tanulmányban azt találták, hogy azok a nők, akik tudatosan csökkentették a stresszt az életükben, nagyobb sikerrel estek teherbe a mesterséges megtermékenyítés során. Rosenwaks azért hozzátette, hogy világszerte egészen változatos és súlyos stresszhelyzetekben is teherbe esnek a nők, úgyhogy ezt a tanulmányt sem szabad szentírásnak venni. Inkább csak azt javasolja az orvos, hogy ha nagyon sok stressz van a munkahelyen vagy a környezetünkben, akkor változtassunk ezen a baba tervezésének kezdetén, nehogy a stressz álljon a fogantatás útjába.

Az alkohol növeli a teherbeesés esélyeit

Hamis! Főleg, ha túlzásba vitt, rendszeres alkoholfogyasztásról van szó, akkor az nemhogy növelni, hanem sokkal inkább csökkenteni fogja a termékenységet. A teherbeesés esélyeit maximum azért növelheti az alkohol a szakember szerint, mert ittasan kevésbé figyelnek az emberek a védekezésre és többet szexelnek.

Forrás: https://nlc.hu/golyahir/20220321/terhesseg-tenyek-tevhitek/ , 2022. március 21.